Király Gyógyfürdő, Budapest

A székesfőváros közgyűlése 1928. május 9-én 442. számú határozatában kimondta, hogy a főváros tulajdonában lévő Szt. Gellért, Rudas és Széchenyi Fürdők üzemét egyesíti. 1929-ben megtörtént a Szt. Gellért és a Rudas Fürdők igazgatásának egyesítése. Budapest Székesfőváros Törvényhatóságának Tanácsa a 701/1931. tan. számú határozatával a tulajdonában lévő fürdő egyesítését határozta el. Az egyesítést a 199.496/1932. IX. sz. polgármesteri intézkedés foganatasította. A törvényhatósági bizottság 1933. január 18-án tartott közgyűlésén 27/1933. kgy. szám alatt az egyeztéshez hozzájárult és végül a belügyminiszter 1933. május 5-én kelt 78.419/1933-V. sz. leíratában azt jóváhagyta. Az üzem egyéni kereskedelmi cégként cégbírósági bajegyzést nyert, így 1933. január 1-től a Szt. Gellért, a Rudas és a Széchenyi Fürdők, valamint a székesfőváros 1916-ban alapított Ásványvízüzeme a Szt. Gellért fürdőbe helyezett központi igazgatással "Budapest Székesfőváros Gyógyfürdői és Gyógyforrásai" néven, egyesített üzemként kezdett működni. Ezen időszakban a főváros tulajdonában volt az előbbieken túlmenően két népfürdő, az 1911-ben a VI. ker. Palotai utcai kislakásos telepen épült tisztasági kád- és zuhanyfürdő és a IX. ker. Dandár utcában 1930-ban megnyílt tisztasági fürdő, továbbá ingyenes és fizető dunai uszodák is. 1935-ben a főváros megvette a Rác (Szent Imre) fürdőt. A székesfőváros előterjesztésére a belügyminiszter a népjóléti miniszterrel egyetértésben az 1949. évi X. tc. alapján községi vállalattá történő átalakítását, ezért Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága az 1949. június hó 8-án tartott közgyűlésén 117/1949.kgy. szám alatt alapítólevelet bocsátott ki, mellyel a "Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Községi Vállalat" létrejött, melynek kezelésében kerültek a főváros tulajdonában lévő fürdők mellett az államosított magánfürdők is. Az alapítólevelet a belügyminiszter 1949. június 4-én az 5.283/(4-1949) III-3. BM szám alatt hagyta jóvá.